Fertő-tavi vízitelep története

A tó első használatba vételének időpontja a római korra, az I-IV. század közé tehető. Széchényi fertőbozi fürdője is már a tó vizét hasznosította.

A tó vízállása nagyon szeszélyes volt, 1867 nyarára teljesen ki is száradt. Az 1880-as években lett a tó vízmélysége újra átlagosan 2-3 méter, így ebben az évben meg is indult a vitorlás élet a tavon.


fertő tó


1941-ben megalakult a Fertői Vitorlázó Egyesület. A második világháború idején a tó létesítményei elpusztultak, és 1948-ban a városi ifjúsági bizottság munkatervei szerint újjá épültek.

A II. világháború után alakult ki végleges formája. A közműhálózat nagyrészt társadalmi munkában készült.

1966-ban - Schneider Lipót írása alapján - a telep nagyrészt cölöpépítményre állított kikötőből, mólókból és különböző vállalatok és üzemek hétvégi házaiból áll.

A mai vízitelep teljes egészében mesterségesen töltött talajon került kialakításra.

Az elmúlt évtizedekben és napjainkban is nagy energiát fordítanak a víz minőségének javítására. 1973 és 1993 között egymillió m³ iszapot termeltek ki a tóból.

A hazánkra eső tórész állami tulajdon, kezelője pedig az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. (2006-tól ZRt.) az üzemeltetési jogot 2002. óta gyakorolja, a fejlesztési lehetőségek a tulajdonosi-kezelői-üzemeltetői viszonyokból eredően nagyon szűkösek.

Minőség

Elérhetőség

Készítette: Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás